Horgoló sulit ajándékba ajándékutalvánnyal
Élmény ajándékba

Dönthetsz úgy is, hogy ajándékutalvánnyal leped meg szeretteid!
Mindannyian egy jó meglepetéssel szeretnénk örömöt szerezni ünnepi alkalmakkor.
De mégis, mi a megfelelő ajándék?
Szerintem az attól függ, kinek adjuk. Olyan valakinek, aki eltartja és egyben gondoskodik is magáról, hasznos és úgyis mindig szüksége van rá ajándék kitalálásával, ne fáradjunk. Valószínűleg mindent, amit szeretne és tetszik neki már beszerezte magának. Ilyenkor nagyon könnyű melléfogni, ez senkinek sem jó.
A fiatalok kifejezetten örülnek annak, ha nem mi próbáljuk meg megfejteni a konkrét vágyaikat. Ilyenkor a pénz helyett választhatunk ajándékutalványt. Nem konkrétan forintot kapnak tőlünk, hanem szépen csomagolva, értéket adunk.
Fokozhatjuk az ajándékunk értékét azzal, ha azt olyan helyen lehet elkölteni, ahol úgy érzi magát majd, mint Gombóc Artúr az édesség boltban.
Nálam a tévedés kizárva, hiszen a megajándékozott maga választhat számos felejthetetlen élmény és holmi közül!
Ha szeretne, megtanulhat horgolni és egy új dimenzióba léphet be a megszerzett tudásával. Anya-lánya programként, közös alkotós percekkel gazdagodhatnak a workshopjaimon. Annak, aki már tud horgolni, igazi meglepetést szerzünk az érthetően fogalmazott és pontos horgolási mintáimmal. Horgolt holmijaim között, pedig mindenki megtalálhatja a számára tökéletes darabot.
Hogyan találj ki ajándékot annak, akinek már mindene megvan és annak, akinek pontosan nem tudod a titkos vágyait?
Fontos, hogy akit megajándékozunk, tudja, mit érzünk iránta. Ideális esetben van hozzá kedvünk, kreativitásunk…, hogy valami kedves saját készítésű ajándékkal lepjük meg. Ha erre nincs módunk, akkor igazán jó, ha ajándékutalványt tudunk adni helyette.
A TiMicsoda ajándék utalvány tökéletes megoldás ajándékozási gondokra!
Amikor ajándékutalványt kapunk, akkor tudjuk, hogy figyelt ránk és tudja, mit szeretünk, törődik velünk.
Az utalvány beváltására egy év áll rendelkezésére a szerencsés megajándékozottnak.
Írd meg üzenetben, mekkora összegről szóló ajándékutalványt kérsz és a válasz levelemben megkapod az összes információt arról, hogy hogyan kaphatod meg postán kinyomtatva, díszborítékban az ajándékutalványod.
Nézd, mennyi mindenre beválthatja az ajándékutalványát a vásárlást követő egy évben:
Horgoló tanfolyamra: Mutasd
Haladó horgoló workshopra: Mutasd
Horgolási mintákra: Mutasd
Horgolt holmikra: Mutasd
KÉRD ITT AJÁNDÉKUTALVÁNYOD: Kérem