Nem tudod hogyan kell egyenletesen növelni a horgolmányod?

Most elárulom

Hogyan szaporítunk egyenletesen egy sorban?

 

Egyenletesen szaporítani úgy tudunk, hogy a szaporításokat a sorban egyenlő közönként készítjük.

Ezzel elkerülhetjük, hogy a munkánk féloldalas legyen. Hiszen a szaporítások nem a darabunk egyik oldalán lesznek csak… Egy kis számításra lesz szükségünk az egyenletesség megállapításához.


Hova készítsük a szaporításokat?


Meg kell határozni, hogy az elkészítendő sorba majd hány darab pálcát fogunk szaporítani. Most aktuálisan 20 szemből álló sorunk van. 5 szemet fogok szaporítani. A szaporítandó szemek számához adjunk hozzá 1-et és ezzel a számmal osszuk el a sor jelenlegi szemeinek számát.


pl: 5+1=6 20/6=3 és maradt 2


Így megkaptuk hány szemet kell horgolni a szaporítások között, tehát 3 pálcát kell a fogyasztandó szemek között horgolni.


Abban az esetben, ha maradék számot is kapunk, akkor kiszámoljuk hány szemet kell majd horgolni a sor elején és a végén összesen. Adjuk a végeredményhez hozzá a maradvány számot.


3+2=5, összesen 5 szemet horgolunk a sor elejére és végére, amit két fele osztunk:
pl: a sor elején 3-at a végén pedig kettőt.